Alföld folyóirat - Visszhangok könyve
86810
post-template-default,single,single-post,postid-86810,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

Visszhangok könyve

Kele Fodor Ákos: Echolália

„Techno-ogranikus mű” a kísérleti hanginstalláció, a művészkönyv és a vizuális köl­tészet között. Az Echolália három dimenzióból felépülő kísérleti műalkotás. Ke­le Fodor Ákos második „kötete” egy több mint tíz fős team együttműködéséből szü­letett meg, hosszú évek munkájával. Megjelenésében és tartalmában is újító, a ma­gyar kortárs költészeti, tervezőgrafikai és a technozenei közegen belül is hiánypótló alkotás. Intermedialitásában egyenként is nehezen meghatározható mű­fa­jo­kat egyesít. A komplex mű elemzési szempontjai a különböző alkalmazott mű­for­mák körülírásával közelíthetők meg.

A kísérleti művészeti megnyilvánulások elemzése során felmerülő jellemzők mind egyformán érvényesek az Echolália-projekt esetében. Interaktív, közösségi, újí­tó, műfajközötti és provokatív. Nem szolgálja ki a befogadó kényelmi igényeit, meg kell dolgozni az „értelmezés” primer szintjeiért is. Az eleinte talán bizonytalan né­ző/olvasó/hallgató először a könyvtárgyat veszi kézbe, majd a hozzá tartozó át­látszó bakelitet simítja végig. A több dimenzióban egyszerre megjelenő műalkotás be­fogadásához több értelmezési réteget is meg kell vizsgálnunk. Számtalan kérdés me­rül fel a jelenség feltérképezése során. Már a megnevezés sem egyértelmű. Mit tar­tunk a kezünkben? Művészkönyv? Verseskötet? Techno lemez? Vizuális költészeti album? Grafikai projekt? Bár a kérdések hozzásegítenek a jelenség értő szemléléséhez, a „mű” teljes, minden részletre kiterjedő megértése a szerző szerint sem re­ális elvárás.

Három lépésben közelíthetünk az Echoláliához: a külső buroktól a lényegi beltartalom irányába, majd az összkép, a műfajközi interakciók elemzésére térve át. A mű­vészkönyv vagy könyvmunka olyan egyedi, könyvművészeti forma, amely „la­poz­ható kiállításként” is értelmezhető. A forma saját korlátait is megkérdőjelezi, a hagyományos, olvasható, lapozható tárgy a műalkotás szerves részeként, térbeli di­menzióval gazdagítja a művet. A művészkönyv hatvanas évek óta folyamatosan megújuló, bár nehezen kategorizálható műfaja a kortárs művészetben is érvényesen van jelen. A kísérleti tendenciákhoz hasonlóan a műfajok között a helyét ke­re­ső művészkönyv – Richard Kostelanetz meghatározása szerint – annyiban tér el a ha­gyományos könyvtől, hogy, a formai kereteken túllépve, azt vizsgálja, mi lehet még a könyv? A képzőművészet, az alkalmazott műfajok mellett a költészet, az installáció, a fotográfia és a narratív irodalom is összefüggésbe hozható a mű­vész­könyvvel. Nincs éles határ a könyvmunka és a művészkönyv meghatározása kö­zött, bár a szakirodalom többféle osztályozási rendszert is kínál. Ezekben közös, hogy a gyakran kísérleti eszközökkel és anyagokkal létrehozott könyvtárgyat az ere­deti formából kiinduló, de azt önreflexíven újraértelmező szemlélet jellemzi (Drucker: The Centrury of Artists’ Books, 1995). A nyitott fejlődés és a szabad asszociációk kapnak teret a művészkönyv története során, amely már nem egy létező al­kotás (akár irodalmi mű) könyv formátumú reprodukciója, hanem önálló műfor­ma­ként él tovább. Lehet videómunka, pergamen, újságcikk-kollázs, installáció vagy narratív fotóregény: a médium maga az üzenet a könyvművészetben is.

Ke­vés hazai példát találunk a könyv kísérleti újraértelmezésére, ezek is elsősorban fotográfia és irodalom kapcsolatából születtek (Esterházy Péter–Czeizel Ba­lázs: Biztos kaland, 2002). A könyvmunka itthon még mindig a kevéssé közérthető mű­fajok közé tartozik, és a magas előállítási költsége miatt kevesen vállalkoznak a kia­dására. Nyugat-Európában erősebb a mezőny, Németországban vagy Olasz­or­szágban a kortárs költészet intermediális érzékenysége már nem számít újdonságnak, és nem csak a könyvritkaságokkal foglalkozó gyűjtők keresik a művészkönyvet. Bár az olasz kísérleti költészeti közeg szokatlanul gazdag, mediális újításokra épülő hagyománya nem jellemző a nemzetközi színtéren, azért találunk né­hány kortárs kezdeményezést máshol is. Német nyelvterületen is elfogadott a költészet tágabban értelmezett megjelenése: nem akad a közönség torkán egy-egy hang­költészeti performansz vagy vizuális elemekkel gazdagított könyvmunka. Tóth Kinga hangzó és vizuális költeményeivel például megállja a helyét a német kortárs kultúrában. Itthon még nem egyértelmű a kísérleti költészeti műfajok átmenete az underground szubkultúrából a „kanonizált” művészeti közegbe.

Az Echolália egyediségében a könyvmunkák között is különlegesség: az anyagi költészet a szó szoros értelmében háromdimenziós művet hozott létre. A mű­vész­könyv műfajához szervesen kapcsolódik a vizuális költészet, amely összefonódik a tipográfiai megjelenéssel. A betűk és szavak vizuális kódként jelennek meg, önmaguk értelmezését jelentik. A kísérleti költészet az irodalom és a (kép­ző)művészet határterületén kifejlődött, innovatív alkotómódszer. A kép és szöveg tár­sulásából kiinduló változatos tendenciák elsősorban a történeti avantgárd ha­gyo­mányaiból építkeznek, bár az Echoláliában közölt képköltészeti alkotások még korábbi elődökhöz nyúlnak vissza. A középkori rácsversek a meditatív olvasás eszközeiként nyelvi rejtvényekkel tartották frissen az elmét. Lírai üzenet helyett kombinatorikus versfeladványokat foglaltak meghatározott szótagszámú sorokba. Ke­le Fodor Ákos – ebben az értelemben a szerző – szövegei a kötet (nevezzük a ver­sek végett így) különböző pontjain más-más struktúrában jelennek meg. A szabályos keretekbe illeszkedő vagy éppen azok által generált versek a képköltészet egyetemes történeti hagyományára az újrafelfedezés terepeként tekintenek. A be­tű­rejtvényként megjelenő képvers önmagára rákérdező jelenség, lényegi funkciója a megoldás elrejtése. Ez a középkorra visszanyúló forma több ponton megjelenik a könyvben. Az elmepróbáló feladat a tipográfiai megoldások egyediségével találkozik: sajátos „szemgimnasztika” (KFÁ) születik. Rögtön a kötet borítóján találkozunk egy szimbólumként működő, önmagában zárt művel. A könyvborítók általános szokásainak megfelelően a könyv szerzőjét és címét kellene közölnie. Az Echolália esetében viszont a borító maga egy vers, amelyben elrejtőzik a szerző és a kö­tetcím. Kele Fodor Ákos átgondolt projektje minden ízében újító, és nem csak az ötletes, kinyitható, lapozható, de az olvasáshoz olykor elforgatandó versrejtvények miatt. Az olvasás linearitásától teljesen el kell szakadnunk ahhoz, hogy ez ki­de­rüljön. Egyfajta „kinetikus olvasási” módszert érdemes követni a befogadás so­rán, mert sosem tudhatjuk, mikor fordul meg az olvasás iránya. Ezzel a mozdulatlan, passzív befogadás helyett aktív, szinte performatív gesztussal kerülünk be a mű aurájába.

A versekben megjelenő formai sokszínűség a grafikai megoldások páratlanul ta­lálékony kivitelével valódi multimediális élményt nyújt. Az egyszerre látványos és izgalmas tipográfia nem vonja el a figyelmet a szövegek átgondolt rendszerbe il­leszkedő mondanivalójáról. Tartalmilag az Echolália versei a természet misztériumának különböző jelentésrétegeit érintik az emberek közötti kommunikáció buktatóitól az állatok és egyszerűbb szerves lények életfunkcióinak bemutatásáig. Egy­­részről tehát a panteista filozófiától sem teljesen távol álló ember–állat–természet vo­nalon mozognak a szövegek, másrészt a másik ciklusban a hazai költészetben az időmértékes verselés hiányosságait firtató elméleti írást is találunk a kötetben. Ál­latvilág és költészet, külvilág és belső egyensúly harmonikus vagy kizökkentett ál­lapotaival találkozunk. Olyan szövegek alkotják a „könyvmű” testét, amelyek egy szokványos kiadványban is erős hatást tennének. A megnyerő külső tehát nem dekoratív, de üres lírai borítása, hanem a komplex műalkotás egy dimenziója.

Az olvasás aktusa a mű megszületésével kapcsolatban egyébként is érdekes adalékkal szolgál: a cím félreolvasásból született: az echolália kifejezés a hallott szö­veg megrögzött, de értelmetlen ismételgetésére utal a pszichológiában. Kele Fo­dor Ákos egy szakkönyvben a mondatot a halott szöveg ismételgetéseként ol­vasta. A visszhang mint a hallás és az észlelés torzított eredménye szimbolikusan több ponton megjelenik a műben. A halott szöveg az irodalmi hagyomány metafo­rá­jaként is értelmezhető, de Kele Fodor számára a személyes emlékezés eszközévé válik. Családtagjaink, barátaink vagy tanáraink „szavajárását”, nyelvi szokásait ugyanúgy kötjük a személyhez tartozó emlékekhez, mint jellemző gesztusait. Bi­zo­nyos szavak, mondatok, hanglejtések egyéni személyiségjegyként tapadnak meg em­lékezetünkben. Tágabb értelemben minden szó és mondat a nyelv már elhangzott elemeiből épül fel, tehát halottnak tekinthető. A „holtak visszhangja” a jelenben is érzékelhető, ahogy új, átvitt tartalommal gazdagodnak a szavak. A finom pszichológiai utalások végigkísérik a mű összes dimenzióját.

A versek a kötetben pontosan meghatározott rend szerint ciklusokba illeszkednek, a fentiekkel összhangban pszichológiai szakkifejezésektől kölcsönzik címüket. Az APHANTÁZIA ciklus versei egy mentális diszfunkció – képtelenség a ké­pek „olvasására” – nyomán a verbális és vizuális jelek alkotta komplex látvánnyal fog­lalkoznak. A képek nélküli, „vak látomások” (KFÁ) a letisztult jelköltészet, vagy­is a konkrét kísérletek közegébe utalják a műveket.

Az EOÁIA ciklus más jellegű felfedezésre érdemes csemegéket tartogat. A cím a kötetcím mássalhangzóktól megfosztott változata, amely magában hordozza a já­ték lehetőségét. A ciklusba rendezett versek mind irodalomtörténeti jelentőségű mű­vek „remake”-jei. A rejtvényfejtő költészet egyik megnyilvánulási formája a „destruktívan újrateremtő” módszer. A ciklusban szereplő versek csak magánhangzókból állnak, a kitörölt mássalhangzók helyére Kele Fodor írt be újakat: így több­rétegű, változatos variációs lehetőségekkel operáló művek születtek. Izgalmas grafikai kihívás volt egy betűhelyen több változatot is feltüntetni: így érzékelhetővé vá­lik a szövegek variabilitása. Akár érinthetetlennek tartott műveket is újra lehet ér­telmezni játékosan. Ebben a ciklusban (ahogy az egyik oldal betűleveséből kibogozható) Kosztolányi Dezső, Ady Endre, Kölcsey Ferenc, Pilinszky János, Kuko­relly Endre, Petri György, Radnóti Miklós, Szabó Lőrinc, Nagy László és Parti Nagy La­jos „magánhangzóira” írt újraértelmezésekkel találkozhatunk. A mássalhangzókkal újratöltött szövegek előtt bemelegítésként Orbán Ottó Ars poetica című verse mel­lett a szóelemek elhomályosulásáról szóló helyesírási szabályt és az „Akusz­ti­kus-gnosztikus afázia” pszichológiai meghatározását olvashatjuk. Vagyis ol­vassuk önként és dalolva, mert minden lehetséges kapaszkodót meg kell ragadnunk, ami a leghalványabb esélyt ad a szövegszintű értelmezésnek. A rejtvényversek vagy vers­rejtvények ebben a ciklusban is megjelennek, szinte minden esetben az olvasás az első akadály, amivel meg kell küzdenünk.

A geometrikus formákra és a betűk kombinatorikus változatosságára épülő szerkezetek a kortárs vizuális költészet közegében nem ismeretlenek. Magolcsay Nagy Gábor Második ismeretlen (AmbrooBook, 2015) című kötetében is előtérbe ke­rül a rejtvényfejtés: keresztrejtvényből rajzolódnak ki a verssorok, sőt az olvasó is tevékenyen részt vehet az alkotásban. A szerző és befogadó közötti közvetlen in­terakcióra építő alkotómódszer a kísérleti költészet területén mélyebb hagyományokra tekint vissza. A már említett középkori rácsversek után az 1960-as és ’70-es évek­ben újjáéledő avantgárd érdeklődés is kitermelte a betűrejtvények újabb ge­ne­rációját. A képi és szöveges elemeket találékonyan kombináló költészeti kifejezésmód az olasz és dél-amerikai tendenciákban is hangsúlyos szerephez jutott. Eug­enio Miccini a hetvenes években foglalkozott rébuszokkal, ebben a műfajban a letisztultabb, már-már konkretista felfogás a szabadabb vizuális elemekkel keveredett. A népi kultúrához is köthető nyelvi és képi játék mellett a jellemzően kollázs formátumban megvalósított művek enigmatikus vizuális megfogalmazása egye­dülálló a korszak kísérletei között. Miccini rébuszait olyan játéknak is láthatjuk, aminek a szabályait is nekünk kell megfejtenünk. Ebből a szempontból Kele Fo­dor Ákos nyelvrejtvényei egyszerűbbek, a befogadásért mégis meg kell dolgozni.

A játékosság, bár jellemző elem, mégsem kizárólagos jellemzője a kötetnek: a rejt­vények mellett a megcsontosodott költészeti hagyomány elhallgatott hibáira is fel­hívja a figyelmet. A HETEDIK FőBűN. VITAIRAT AZ IDőMÉRTÉKES VERSE­LÉS­RőL című értekezés az időmértékes verselésben a magyar irodalom többszáz éves fejlődése során felmerült és mindmáig orvosolatlan hibákat elemzi. Építő kritikája mellett lehetséges megoldást is nyújt a ciklus új mássalhangzókkal újrakonst­ruált verseivel.

A tetszőleges olvasási iránnyal összefüggésben a másik érdekesség a könyv bo­rí­tója, amely nem ad támpontot arra, hogy hol kell kinyitni. Az első és hátsó borító fel­cserélhető, ahogy a könyv szemlélése során többször is megfordul az olvasás irá­nya. Ez is a kódfejtés része, amit a szerző javaslata szerint közösségi programként is végezhetünk. A mű komplex befogadási kihívás elé állítja az érdeklődőt, de nem hagyja magára, sőt a vinyl lemez hallgatását kifejezetten közös programnak szánja. Csöngessünk át a szomszédba, ha nincs lemezjátszónk!

A kiadvány második dimenziója a kézzel fogható, lapozható könyv mellett a meg­hallgatható lemez, amelynek grafikai arculata a kötet borítójának folytatása. A szó­teremtésben jártas alkotó(k) „líraudió”-nak vagy „könyvinyl-nek” is nevezik a mű­együttest. „A visszhang filozófiája kozmikus dimenzióba kerül” – írja az ismertető: a hat számot tartalmazó albumon a nehéz családi történeteket feldolgozó verseket mikrozörejekből építkező hangkísérletekké szublimálja Modeo. A technoproducer a hangöltés narratív struktúrái helyett hangulatokra improvizált környezeti za­jokat (narancshámozás, borostasercegés, régi garázsajtó kinyitása), ezekből építette fel a zörejzenét. A kísérleti kifejezés határain mozgó projekt esetében újra felmerül a besorolhatóság (kényszeres) kérdése: hangköltészet vagy kísérleti zene, amit hallunk? A verbovizuális alkotások mellett a hangzó anyag teljes értékű össze­te­vője a műnek, nem háttérzene vagy a szöveg illusztrációja. A sokszereplős együtt­működésben létrejött alkotófolyamat alatt mindvégig hangsúlyt kapott az in­ter­medialitás. A szöveg mediális váltásának gördülékeny átmenete annak is kö­szön­­hető, hogy Modeo és Kele Fodor Ákos sem ragaszkodott meglévő, letisztázott for­mákhoz vagy megoldásokhoz: a zene és a szöveg folyamatosan fejlődött, ahogy a grafikai megvalósítás (Hooh Stúdió) is az alkotókkal egyetértésben alakult.

A hangzó dimenzióban ismét előtűnik a címben érzékelt visszhanghatás: a strukturált nyelv helyett zajokból építkező zenében visszhangzik az emberi tevékenység, de nem artikulált formában. Hétköznapi cselekvések hangját halljuk, de nem felismerhető állapotban: tetteink átértelmezett visszhangját. A zajokból ki­fejlődő hangművészeti alkotáshoz színészek (Lendváczky Zoltán és Tankó Erika) ad­nak emberi hangot. A felolvasott versek mégsem a megszokott „verslemezhez” ha­sonló élményt nyújtanak. A prózaverseket teljes terjedelmükben megtaláljuk a kö­tetben, de a lemez mégsem ezek megzenésített változata. Ahogy a Líraudió ki­ált­ványból kiderül: „A zene beszéltnyelvi lesz, mert nem pusztán másodlagos-je­len­tések által, hanem aktívan, azaz tematikusan, fogalmi szinten értelmezi a szöve­get.”

A hangzó és olvasható tartalom egységes és egyedi vizuális megjelenését a Hooh Stúdió grafikusai szintén Kele Fodor Ákos egyenrangú együttműködő partnereiként hozták létre. A versek a látvánnyal szoros összefüggésben jelennek meg, a több formában megjelenő mű minden elemén végigvonuló grafikai koncepció meg­valósításához olykor az eredeti versek átírására is szükség volt. A vizuális költemények képi formába öntése kilenc tervezőgrafikus munkája: Bodolóczki Júlia Ju­la, Borzák Márton, Fekete Miklós, Herr Ágnes, Kiss Zsombor, Mayer Norbert, Ser­főző Péter, Simon Péter Bence, Thury Lili. A közös alkotás lényege tehát a lét­rejött mű vizuális, tartalmi és gondolati egységének megtartása, amelyhez az egyéni alkotói kifejezés szabadsága is idomul. A mű önálló művészi szándékként érvényesül.

A három dimenzióban fejlődő alkotás összehangolása a költőtől is szervezői ké­pességéket kíván. A hazai kortárs közegben az ehhez hasonló, technikailag ne­he­zebben megvalósítható és nagyobb anyagi ráfordítást igénylő kiadványok nem ér­vényesülnek érdemeikhez mérten. A könyvmunka műfaja még mindig el­ső­sor­ban a gyűjtők figyelmét kelti fel, az általános érdeklődés is inkább a fotókönyvek, kép­zőművészeti igényű albumok felé fordul. Az Echolália ebből a szempontból (al­ternatív) hagyományteremtő szándékkal is készült: a könyvkiadás megszokott szab­ványaitól minden szinten eltérő kísérletként. A vinyl és az egyedi grafikai meg­oldások miatt magas gyártási költséggel számoltak az alkotók. Itthon szintén szo­katlan módon (alkotói ösztöndíjak és egyéb privát források mellett) közösségi fi­nanszírozás keretében is gyűjtöttek pénzt a kiadványra. Kele Fodor Ákos saját be­vallása szerint, a hosszú alkotófolyamat után a kiadáshoz vezető (több éves) elő­készítési időszakban menedzserként vett részt a projektben. A megvalósítás mó­dja is egyedi, és talán példaértékű lehet további hasonlóan experimentális alkotások előtt.

Formájában és tartalmában egyszerre innovatív kísérletként az Echolália a minden érzékszervre ható befogadás lehetőségét nyújtja. A mérsékelt példányszámban ki­adott kötet az arra érzékenyek szaglószerveit is lázba hozza. Nemkönyv, nemirodalom, nemzene és nemvers egyesül a kísérletek visszhangos terében.

Kele Fodor Ákos: Echolália, PRAE.HU+Pa­limpszeszt, 2017.

(Megjelent az Alföld 2017/7. számában.)

A képek forrása az Echolália-projekt oldala: http://www.echolalia.space/

Borítókép: Szklenár Tamás (Szarvasi Íróklub)

Szirmai Panni

szerző: Szirmai Panni
honlap e-mail
1988-ban született Budapesten, jelenleg az Eötvös Loránd Tudományegyetem Irodalomtudományi Doktori Iskolájának doktorandusza. Kutatási területe az olasz konkrét és vizuális költészet. Kortárs és kísérleti művészettel foglalkozó írásai hagyományos és online folyóiratokban jelennek meg.

Hozzászólás elküldése

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archív bejegyzések