Alföld folyóirat - Törlesztendő adósságok
86785
post-template-default,single,single-post,postid-86785,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

Törlesztendő adósságok

Szabó Magda: Régimódi történet

1917. október 5-e és 2017. október 5-e között épp száz esztendő telt el. Szabó Magda száz esztendeje. Azé az írónőé, akit – annak ellenére, hogy testi valójában már nem lehet közöttünk – a hőn szeretett városa, Debrecen, benne az imádott Csokonai Színháza, s a legkedvesebb színész-rendezője, Csikos Sándor olyan születésnapi ajándékkal lepett meg ezen a kerek évfordulón, amely minden előzetes várakozást beteljesített és felülmúlt: a díszelőadásból DÍSZELŐADÁSSÁ lett.

A néhány évvel ezelőtt színpadra adaptált, a Szabó Magda-centenáriumra felújított Régimódi történet az írónő legterjedelmesebb, legmonumentálisabb alkotását dolgozza fel. A mű monumentalitását azonban nemcsak a Szabó Magda-regények átlag háromszáz oldalához képest dupla annyi szövegmennyiség biztosítja, hanem a benne ábrázolt családtagok „titáni” tulajdonságokkal felruházott személyisége is, akik a maguk módján és meggyőződése által vezérelve egytől egyig küzdenek a saját igazukért. Mert önmagában hiába állna a férje révén Jablonczayaknak hívott család élén Szabó Magda dédanyja, Rickl Mária, a másik oldalon, a Gacsáryak részéről pedig a legalább annyira határozott Bányai Ráchel, ha nem lennének körülöttük olyan családtagok, akik miatt erősnek, keménynek, vagy, ha kell, kegyetlennek kell mutatkozniuk. A Szabó Magda vázolta családi tabló csak úgy teljes, ha abban mindenki kiharcolja magának a helyet, s cselekedeteivel árnyalja a személyes viszonyokat. S a viszonyok árnyalásában az élők mellett Szabó Magdánál a már elhunyt hozzátartozóknak is legalább olyan nagy szerepük van.

Csikos Sándor kiváló rendezése erre érez rá, amikor a Szabó Magda-nagyszülők, azaz ifjabb Jablonczay Kálmán és Gacsáry Emma több szempontból botrányosan induló szerelmének és házasságkötésének és az ebből következő további bonyodalmaknak az ábrázolásakor a házasság kezdetén még élő és „uralkodó”, majd szellemiségével holtában is ható Bányai Ráchel és a házasságból származó utód életét is végigkalauzoló Rickl Mária mellett minden szereplő tulajdonságait láttatni akarja a színpadon. Megmutatni, hogy a többiek döntése, magatartása az eredője annak, hogy a „két matróna” főhőssé válhat. Talán emiatt szembesülhetünk azzal is, hogy a felújított előadás a „kiből kivé lett?” kérdésére is – szerencsére – sokkal jobban odafigyel, mint az előző verzió: Rickl Mária zordsága és sok esetben férfias magatartása egy olyan érzékeny, a művészetekre, a költészetre fogékony asszonyt takar, aki, ha a férje és a fia sviháksága, vagyont elherdáló, csélcsap és megbízhatatlan jelleme nem kényszeríti rá, valószínűleg megmaradt volna az érzelmeit nyugodtan kinyilvánító, a gyerekei felé a szeretetét közvetíteni tudó családanyának. Erre már rögtön az előadás elején történik utalás: a Rickl Máriát lenyűgözően alakító, egy asszonyban benne lévő érzelmi húrok mindegyikét „megpendíteni” képes Kubik Anna egy színházi látcsővel mustrál bennünket, nézőket végig, mintha vele együtt ülnénk az egyébként általa annyira kedvelt színházi előadások egyikén. Hogy azután a szüleitől, Kálmántól és Emmától általa „elrabolt” és felnevelt unokája, Jablonczay Lenke, azaz Szabó Magda édesanyja is főleg akkor tudjon belőle érzelmeket kiváltani, amikor szembesül vele: utódjában egy költő veszett el, jobb és tehetségesebb poéta, mint amilyen az apja vagy a nagyapja, azaz a két Jablonczay Kálmán, Senior és Junior együttesen voltak.

A megkeményedett, de belül továbbra is érző lélek azonban – ismét Kubik Anna igen árnyalt játékának köszönhetően – a történet számos más pontján is „lelepleződik”: hiába játssza a rideg családfőt, a kemény, csak a vagyon megtartására koncentráló „kalmárlányt”, amikor unokáját nem veszi feleségül egyetlen nagy szerelme, Hoffer József, s a lány végre elsírja magát – mert sokáig azt se tudja, hogy egyáltalán nagyanyja házában kimutathatja-e az érzelmeit –, Rickl Mária ugyan habozik (itt, aki nézi, kérem, figyelje a kezét!), de aztán csak megfogja az unokája vállát, mintegy megvigasztalandó a csalódott lánygyermeket.

Csakhogy Rickl Mária olyannyira nem szereti magának bevallani, hogy bármiben és bárkivel kapcsolatban – akár a saját érzéseiben is – tévedhet, hogy a körülötte „hemzsegőkről” elkezd sémákban gondolkodni. Mert azt hiszi, úgy könnyebb a sors által rámért csapásokat elviselnie, ha mindenki más, számára „egyértelmű” tulajdonságait okolhatja a saját félrement életéért. A férje után a fiát is kénytelen elkönyvelni szélhámosnak – miközben majd’ belehal, amikor Kálmánka már nem él vele –, a hozzá kerülő unokájában pedig, mivel a gyerek anyját bukott és erkölcstelen nőszemélynek tartja, állandóan az anyja tulajdonságait véli felfedezni, s ő csodálkozik rá a legjobban, hogy Lenkében ezek a személyiségjegyek egyáltalán nincsenek jelen. A középpontban tehát a személyes csalódásai állnak, pedig – látjuk Szabó Magdánál – szinte mindenki másmilyen, mint amit Rickl Mária gondol róla. S Csikos Sándor rendezéséből is ez az egyik legfontosabb szüzséösszetevő derül ki: vagyis, hogy a Rickl Mária körül élők milyenek is valójában, ha nem az ő szemén keresztül kell csak és kizárólag szemlélnünk őket.

Ahhoz, hogy a családtagok valódi tulajdonságaira fény derülhessen, kiváló színészi teljesítményekre van szükség. S azt kell mondjam, hogy a rendező minden egyes Szabó Magda-karakterhez tökéletes „alanyt” választott. Szereposztása telitalálat: ott van mindjárt a Rickl Mária két lányát – a szerencsésen férjhez adott, de az anyja által „üdítően butának” titulált Margitot és a csúnyasága miatt sokáig pártában maradt Gizellát játszó Edelényi Vivien és Szalma Noémi: mindketten tűpontosan, a családban elfoglalt, az anyjuk elképzelésénél jóval összetettebb helyüket kiválóan érzékeltetve játsszák a rájuk osztott szerepeiket. Kettejük közül Gizellára esik nagyobb hangsúly – így van ez a regényben is –, akivel kapcsolatban Szalma Noémi érzékeny alakítása megmutatja: a maga körül a legapróbb jelekből olvasni képes, okos lány, „anarchistaként és pogányként” sokszor – épp az anyja vaskalapos magatartása miatt – túl tud járni Rickl Mária eszén, s a háta mögött képes a többi családtagja szempontjából pozitív módon intézkedni. Az unokát, „kisLenkét” megtestesítő Sárközi-Nagy Ilona pedig a még a zárdában is önfeledt viselkedésével, a fiatalokra jellemző, életre való nyitottságával, szabad szellemiségével, művészetre való fogékonyságával bebizonyítja: minden, csak nem az a fajta Jablonczay, akinek Rickl Mária képzeli. S nem is az a fajta Gacsáry, amilyennek az anyját, Emmát, akit személyesen soha nem kívánt megismerni, Rickl Mária elképzeli: Emma nem az a könnyelmű nőcske, aki az első jöttmentnek odaadja magát, s igenis nagyon jó anya, akitől vétek elvenni a gyermekét. Egyetlen „hibája”, hogy épp az ő vagyonát is elkártyázó ifjabb Jablonczayba szeret bele, s ennek issza aztán egész életében a levét. Az Emmát alakító Mészáros Ibolyából azonban sajnos igen keveset látunk – belőle én dramaturgiai szempontból, a lánya, „kisLenke” szülei miliőjéből való nagyanyai „kiemelésének”, azaz tragikus sorsának megértése és megértetése szempontjából is többet mutatnék –, de az őt láttató utolsó jelenet, vagyis az, amikor rájön, hogy a férje a komornával (Vass Judit Gigi) (is) csalja, azaz rádöbben, hogy kihez is ment férjhez valójában, rengeteget elárul naiv személyiségéből fakadó áldozattá válásából.

A csélcsap Jablonczay apa és fiú is összetettebb személyiségek Rickl Mária „szemüvegéhez” képest. A Garay Nagy Tamás alakította idősebb Jablonczay Kálmánról kiderül: szerette a feleségét, egyedül ezt a nőt szerette igazán, s személyes katasztrófaként éli meg a felesége „megkeményedését”. Rickl Mária kizárólag – s ez a legnagyobb tragédiája – anyai elfogultságának működése okán a fiáról, Juniorról hisz sokkal jobbat, mint amilyen Kálmánka valójában. Itt az anya fordítva tette fel az okuláréját: Junior sokkal „gyengébb jellem”, sokkal megbízhatatlanabb, mint azt az anyja gondolta róla. Janka Barnabás is jól hozza a rá bízott karaktert: a verselgető, munka helyett a szórakozást és a hedonista élvezeteket kereső svihákot. Azt, aki a legnagyobb mértékben okozója anyja megkeményedésének és már-már „férfivá” válásának.

Az apróbb – bár, jelzem, nem nagyon vannak itt kis szerepek – karaktereket megtestesítő színművészek is egytől egyig brillíroznak: a Hoffer Józsefet játszó Pál Hunorról például egyértelműen elhisszük, hogy fülig szerelmes „KisLenkébe”, nem beszélve a Kismester utcai ház szolgálójáról, Klári néniről (Újhelyi Kinga), aki valóban jóval több egy „főzőnőnél”: igazi tanúja a családi eseményeknek, s a maga módján – látjuk Újhelyi játékából –, azaz józan paraszti eszét használva meg is van mindenről a véleménye. Vagy a Stillmungus Mária Margit zárdafőnöknőt megtestesítő Varga Klárinál sem kérdés, hogy tényleg imádja, emellett nagyon okosan neveli a nagyszülei „vallásháborúja” miatt egyelőre se nem protestáns, se nem katolikus vallású növendékét.

S ha már a „vallásháború” szóba került: a hiteles színészi játék mellett a darab felépítése is, azon túl, hogy hűen visszaadja Szabó Magda nagyívű történetét, okosan és egyenletesen „súlyoz”. Mind a kiválasztott szövegrészleteket, mind pedig a regényből „kivett” jeleneteket tekintve valóban a legfontosabb, a család életére nézvést sorsdöntő fordulatokat képes láttatni. Ezáltal olyan, a szüzsé egységességét biztosítani képes, mégis „nagyjelenetek” sorjázásából álló produkciót látunk, amely jelenetek önmagukban is megállnak, de egy újabb drámai fordulattal mindig tovább is lendítik a történetet. Ilyen a két „matróna” esküvő előtti összecsapása, ahol a katolikus Rickl Mária és a protestáns Bányai Ráchel nemcsak az esküvő kérdésében nem tud dűlőre jutni, hanem az esküvő vallási szertartásának milyenségét illetően sem. Kubik Anna és a Ráchelt játszó Oláh Zsuzsa „párharcakor” a feszültségtől megáll a levegő a teátrumban. De ilyen nagyjelenet az is, amikor „kisLenke” elválik első férjétől, Majthényitól (Mercs János), s kiderül, Gizella és Majthényi hónapok óta szerelmesek egymásba. Kubik Anna Rickl Máriaként az örök időre vénlánynak hitt Gizella érzelmeiről értesülve úgy omlik össze, hogy abban minden addigi, véleménye szerint a családtagjaitól elszenvedett sérelme és fájdalma kulminálódik. Mert kiderül: itt is teljesen más skatulyába helyezte bele a lányát, mint ahová az valójában való.

A nagyjelenetek hiteles sorjázását a gyönyörű, s egyben a Szabó Magda ábrázolta kor hangulatát hűen visszaadó díszletek és jelmezek is segítik. Forgószínpadszerűen kerülnek a szemünk elé a legfontosabb helyszínek: a Kismester utcai Jablonczay-ház, a zárda, Lenke Majthényival közös otthona, Kálmánkáék fényűző pesti életét tükröző szállodája. Ám egyvalamit – összefüggésben Gacsáry Emma véleményem szerint hiányos ábrázolásával – a díszletelemekből is hiányolok: annak a nyomornak a helyszínben is tükröződő ábrázolását, amely nyomor miatt, s persze az Emma iránt nem szűnő gyűlölete, a „gyerekeket” szétszakítani óhajtó törekvése miatt Rickl Mária úgy dönt, jobb, ha az unokáját, Lenkét „kiemeli” a szülei életéből. A négy éves gyermek egyszer csak, az első felvonás végén megjelenik a Kismester utcában, de előtte nem látjuk, hová, milyen sorsra is jutottak – Kálmánka léhasága miatt – a szülők.

A második felvonás még az elsőt is felülmúlni képes dinamikussága persze feledteti velünk ezt az apró hiányosságot. Részben a darab rendkívüli módon eltalált végkifejlete, fináléja miatt, amelyben a „kalmárlány” Rickl Mária kizárólag pénzközpontú szemlélete is lelepleződik. Hisz a második házasságára készülő, ezért a Kismester utcából újra távozni szándékozó Lenkéről is csak a következőképp tud nyilatkozni: „Te vagy az egyetlen Jablonczay, aki törleszteni szeretné az adósságait”. Azaz azt a „szeretetet”, törődést, amit a nagyanyjától ez a sajátosan „árva” kislány mégiscsak kapott. Ám amíg Rickl Mária pénzben méri az emberi viszonyokat, törlesztendő adósságként fogva fel az érzelmeket, addig Csikos Sándor és a vele dolgozó művészek Szabó Magdának ezzel a DÍSZELŐADÁSSAL eszmei és lelki síkon „törlesztettek”: játékukkal egytől egyig csodálatosan adóztak a százéves írónő emléke előtt.

Szabó Magda: Régimódi történet, Csokonai Színház, Debrecen, 2017. október 5.

Főbb szerepekben: Kubik Anna, Oláh Zsuzsa, Sárközi-Nagy Ilona, Mészáros Ibolya, Szalma Noémi, Garay Nagy Tamás, Janka Barnabás, Újhelyi Kinga.

Koreográfia: Laczó Zsuzsa

Díszlet- és jelmeztervező: Gyamathy Ágnes

Rendező: Csikos Sándor

(Fotó: Csokonai Színház)

 

Gyürky Katalin

szerző: Gyürky Katalin
honlap e-mail
Gyürky Katalin 1976-ban született, irodalomtörténész, műfordító. A Debreceni Egyetem magyar-történelem-orosz szakán végzett, Dosztojevszkij művészetéből szerzett doktori fokozatot. Kutatási területe a klasszikus és kortárs orosz próza, illetve más, szláv nyelvterületeken megjelent regényekkel is foglalkozik. Írásai és novellafordításai az Élet és Irodalom, az Új Könyvpiac, a Kalligram, a Jelenkor és az Irodalmi Szemle hasábjain jelennek meg.

Hozzászólás elküldése

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archív bejegyzések