Alföld folyóirat - Kételkedj, ember!
86344
post-template-default,single,single-post,postid-86344,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

Kételkedj, ember!

Esterházy Péter: Mercedes Benz

„Azt szeretnők, ha ilyen lenne az előadás: rémület, vidámság, bizakodás, kilátástalanság. Mosom kezeimet, rendezői feladat. Polák úr reszortja…” – hallottuk a XI. DESZKA Fesztiválon a pozsonyi Szlovák Nemzeti Színház Mercedes Benz című, szlovák nyelvű előadásában attól a gróftól, aki nem titkoltan a darab szerzőjének, Esterházy Péternek az alteregójaként van jelen a színpadon.

Az esterházys öniróniától hemzsegő mondat mint instrukció megvalósítása az előadást látva a rendezőnek, Roman Poláknak kétségtelenül zseniálisan sikerült, ám ahhoz, hogy a gróf (Ondrej Kovaľ) „megússza” a rendezést, épp az ő alteregójától származó kiváló szövegre (is) szükség volt. Az ember tragédiája átirataként is értelmezhető Mercedes Benz című történelmi revüben, amely Esterházy Péter utolsó színpadra szánt műve, az Úr (Martin Huba) és Lucifer (Robert Roth) új fogadást köt, melynek lényege, hogy az Úr parancsára Lucifer megfosztja az egyik híres magyar családot (az Esterházyakat) a szerencséjüktől, hogy derüljön ki: szerencsétlenségükben vajon az Úr ellen fordulnak-e?

¦Żubo+í Kosteln+Ż (Otec), Anna Javorkov+í (Sl+¦+żka)

A fogadás a rendezés terhét magáról „lerázó” gróf elleni luciferi „merénylettel” indul útjára, amikor Lucifer az egyébként rendkívül hatásos ördögi szimbólumaitól és ruházatától megfosztva (Roberth Roth először ördögi szarvacskákkal lép Luciferként elénk, de mindezt magas sarkú cipőben és harisnyakötőben teszi) diplomatatáskás ügyvéddé változik, s rábeszéli a grófot: vegye ismét birtokába a család egykori galántai kastélyát. A kastélyban az édesapával (Luboš Kostelnỳ) elköltött „tojásreggeli” után édesanyja (Dominika Kavaschová) fog álmot bocsátani a fiatalemberre (tehát nem Lucifer, s már ezzel a „változtatással” is a családi vonatkozásokra, az anya-fiú és az apa-fiú kapcsolatra helyeződik a hangsúly), annak érdekében, hogy „szegény hazánk tragikus gödreibe leszállva” végigmenjünk, amolyan Esterházyra jellemző fanyar humorral és életigazságokkal (legyen vidám az előadás!) a történelmünkön, ahol rögtön az elején a rendezésre vonatkozó egyéb instrukciók is teljesülnek. A kastélyban a Második Szerető melle a kihallgatás szimbólumaként tárul elénk az „azonnal valljatok be mindent!” felszólítás kíséretében, s ezzel, ahogy azt Lucifer örömmel konstatálja, be is kúszik a színpadra a félelem. „A közép-európai lét sine qua none-ja. Egy csipetnyi félelem, egy kis adag rémület és leheletnyi reszketés”.

A történelmen való végigvezetés itt azonban nem annyira konkrét, mint Az ember tragédiája esetében: a drámai cselekmények helyett az előadásban sokkal inkább a magvas és velős gondolatok kimondásán keresztül jutunk el egyik korszakból a másikba, ahol a Lucifert alakító színművész egyfajta Jolly Jokerként fogja a grófot az apái tettein keresztül felvilágosítani: megmutatni, milyen az, amikor folyamatosan elveszik a családtól a szerencsét. Robert Roth bárminek öltözik, bárkit ábrázol a történelemben – az úgynevezett „alap-apának” (Dušan Jamrich), vagyis a gróf nagyapjának a szolgájaként, ÁVÓ-sként és Főforradalmárként is hátborzongatóan jól játssza a szerepét: amikor nem ördögöt alakít, akkor is minden megnyilatkozásában van valami ördögi, amelyet az előadásban többször is megszólaló Janis Joplin-szám, a Mercedes Benz végén felhangzó sátáni kacaj is alátámaszt. Pedig, mint halljuk tőle, úgy szeretne lustálkodni, de nem teheti meg. S kiváló, modern korunkra vonatkozó utalás, hogy a „karrierje” érdekében még imádkozni is hajlandó volna: így „helyettesállamtitkár-arkangyal, államtitkár-arkangyal” lehetne. „Lépésről lépésre.”

Du+ían Jamrich (Knie+ża), Robert Roth (Lucifer)

De nemcsak Lucifer nem tétlenkedik, hanem szinte minden egyes szereplő kettős, hármas szereposztásban lép elénk. S hogy az Esterházyaknak a történelem során „mennyire rosszul áll a szénájuk”, ezt Polák éppen a többszörös szereposztásban rejlő lehetőségekkel tudja leginkább érzékeltetni velünk. Az „alap-apát” ugyanis – akár kurucnak, akár labancnak vallja magát – mindenképp elagyabugyálják (zseniális megoldás, hogy a nemes úr lovát a színpadon egy ócska laticel jelképezi, amit a színész a lába közé vesz, mintha lovagolna rajta), és még a szolgálója, Margitka (Anna Javorková) is folyamatosan elégedetlen az ellátása, pontosabban az el nem látása miatt: „Hát miért nem rendelkezett énrólam? Hát ennyit se számít a Margit néni? Hát miből állt volna ideépíteni egy kalyibát, egy ólat ennek az öregasszonynak, miből állt volna”. S Margit néni annyira besokall, hogy takarítás helyett elkezd filozofálni: „El vannak hagyva itt az emberek, maga elhagyta őket. Ezért rossz ez az ország”. S ha már az uraság nem törődik a dolgokkal, akkor Margit néni úgy dönt, kezébe veszi az irányítást: a gróf helyett ő fog rendezőt játszani. A színésznő fejéről itt lekerül a takarításkor használt kendő, s modern, elegáns ruhába bújva folytatja tovább tevékenységét, gyakori monologizálással karöltve, a színpadon. S már „rendezőként” nézi végig azt is, amikor a kuruc-labanc verés után az Úr egyszer csak ÁVÓ-sként jelenik meg, s szintén agyba-főbe veri „alap-apát”.

Az, hogy az Úr ÁVÓ-sként is színre léphet, megint a rendezői koncepció szerves és jelképes részét képezi: Lucifernek azért is van jóval könnyebb dolga Az ember tragédiája-béli társához képest, mert Esterházy darabjában és Polák rendezésében egy meglehetősen identitászavaros Úr áll előttünk. Aki rendkívül unja már, hogy úgy kell tevékenykednie, mint egy „szakszervezeti bizalminak”, mert bizony a „gondoskodó és a gondolkodó Isten”-felfogás „annyi melóval jár”. „Az a temérdek árulás, gyöngeség, aljasság, gyűlölet, kicsinyesség… Ezt bírni szeretettel… hát, kemény meló”. S ezért annyiszor, de annyiszor szeretett volna már ember lenni, sőt, a minden helyett semmi. A semmi azonban – figyelmezteti Lucifer – nem az Úr, hanem az ő reszortja…

Martin Huba (P+ín), Monika Potok+írov+í (Druh+í milenka), Ondrej Kova¦ż (Gr+-f)

Martin Huba által tökéletesen alakított, identitásválságban szenvedő Úr ugyan a közép- és újkorban sem állt a helyzet magaslatán a darabban, de a 20. századot, ki is mondja, bizony végképp „elcseszte”. Az I. felvonásban láttatott kuruc-labanc viszálykodást magunk mögött hagyva az előadás II. felvonásában a 20. és 21. századi történelem tárul elénk, továbbra is a család történetébe ágyazva, s épp az Úr által „elcseszett” dolgok miatt még több elkeseredésre okot adva. Lucifer itt Főforradalmárként és kommunistaként a kastélyban ármánykodva kisajátítja a család vagyonát (hihetetlen kép, amikor a könyvek, vázák, festmények között pöffeszkedik, s osztja az észt a mindenható ideológiáról az „alap-apának”, majd az apának), s remek jelenet, amikor „alap-apa” a családi ékszert az Első Szerető (Dominika Kavaschová) segítségével, egy erősen erotikus jelenetben a nadrágjába pakoltatja. S Lucifernek „áll a zászló” továbbra is, amikor a zsidók kiirtása kapcsán az Úr már tényleg semmi mentséget sem tud felhozni: elismeri, hogy nagy hibát követett el. Miközben a zsidók koncentrációs táborokban levetett cipői úgy hullanak a színpadra, mintha megnyíltak volna az ég csatornái…

De a forradalmak, háborúk, kivégzések és meghurcoltatások ábrázolása mellett nem Esterházy darabjával szembesülnénk, ha az apa-fia konfliktus, amely az író életében hatalmas törést okozott, itt ne kerülne szintén elő. Gyönyörű, s egyben szívszorongató jelenet az apa lelepleződése, a fiú szemében a „trónról való letaszítottságának” folyamata, az iszákossága érzékeltetése s a kettejük viszonyát lezáró rituális „gyilkosság” a színpadon, amikor a gróf kést döf az apjába, hogy aztán átöleljék egymást. S hogy ezután a gróf ennek tudatában élje tovább az életét, ahol Lucifer nem átall a kastélyra hitelt kínáló 21. századi ügynökként, majd a kastélyt felújító, „maltert” kavaró építőmunkásként „egyengetni” tovább ennek a férfiembernek az útját.

Robert Roth (Lucifer)

Valóban vidám, egyben félelmetes, kilátástalanságra és bizakodásra egyaránt okot adó előadás a pozsonyi Szlovák Nemzeti Színház produkciója. Hatalmas élmény, amely a remek színészi játéknak köszönhetően, valamint a kiváló díszletek (Jozef Ciller) és jelmezek (Peter Čaneckỳ) hatásossága miatt még napokig-hetekig elkíséri az embert. Köszönjük, Polák úr, köszönjük, művészek!

Esterházy Péter: Mercedes Benz, Szlovák Nemzeti Színház, XI. DESZKA Fesztivál, Debrecen, Nagyszínpad, 2017. március 29.

Rendezte: Roman Polák.

A fotókat Andrej Čanecký készítette.

Gyürky Katalin

szerző: Gyürky Katalin
honlap e-mail
Gyürky Katalin 1976-ban született, irodalomtörténész, műfordító. A Debreceni Egyetem magyar-történelem-orosz szakán végzett, Dosztojevszkij művészetéből szerzett doktori fokozatot. Kutatási területe a klasszikus és kortárs orosz próza, illetve más, szláv nyelvterületeken megjelent regényekkel is foglalkozik. Írásai és novellafordításai az Élet és Irodalom, az Új Könyvpiac, a Kalligram, a Jelenkor és az Irodalmi Szemle hasábjain jelennek meg.

Hozzászólás elküldése

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archív bejegyzések