Alföld folyóirat - Érzelemvezérelt történelem
86324
post-template-default,single,single-post,postid-86324,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

Érzelemvezérelt történelem

XI. DESZKA Fesztivál – Pali

Történelmi tények szőtte, soha el nem múló érzelmekről árulkodó hetven percet élhetett át az, aki a XI. DESZKA Fesztiválon megtekintette a Maléter Pálné Gyenes Judith „életmonológja” – azaz a vele folytatott tizenöt órás beszélgetés – alapján készített Pali című monodrámát.

Az egykori ’56-os hőssel, Maléter Pállal közösen megélteket – a szerelmüket, a házasságkötésüket, a férj korabeli eseményekben való részvételét és a kivégzéséhez vezető útját – a történelemkönyvek „szárazságához” képest az az ember, pontosabban az az asszony mesélte el az őt faggatóknak, aki a legjobban ismerte e tragikus sorsú ezredest, a forradalmi kormány honvédelmi miniszterét. Ám éppen amiatt a szerelem miatt, amelyet Gyenes Judith még most, jó pár évtized elteltével is érez néhai férje iránt, a történet- és történelemmesélése sokkal inkább a konkrét tényeket ugyan megőrző, de elsősorban nem azokra koncentráló, szubjektív benyomásokból, hangulatokból, női megérzésekből álló érzelemfolyamként fogható fel.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Így egyáltalán nem véletlen, hogy a női szemmel bemutatott történelmet és sorsot egy nőkből álló „csapat” – Lengyel Anna rendező, valamint Garai Judit, Hárs Anna és Merényi Anna dramaturg – álmodta Pali címmel színpadra, s az sem véletlen, hogy a feleség megformálását egy olyan szenzitív színésznőre bízták, mint amilyen Szamosi Zsófia. Akinek nemcsak azért nincs könnyű dolga, mert, ahogyan az a darabban is elhangzik, „érzelmeket szóval elmondani nagyon nehéz”, hanem azért sem, mert azon kívül a fotelen kívül, amelyben helyet foglal, s ahonnan időnként érzelemvezérelten felpattan, s a lámpával, a férjet ábrázoló fotóval, cigarettával és iratokkal „ellátott” asztalkán kívül az érzelmek közvetítésére egyéb díszlet nem áll a rendelkezésére és segítségére. Szamosi Zsófia feladata nem kevesebb, mint az, hogy ebben a puritán környezetben teljesen lemeztelenítse magát az észrevétlenül a Gyenes Judithot interjúztatókkal azonosuló, őt faggatókká átalakuló közönség előtt, miközben mindvégig meg kell őriznie azt a tiszteletre méltó tartást és önuralmat, ami egyébként ezt a nyolcvanötödik évében járó özvegyet a mai napig jellemzi.

A végletekig menően szenzitív, mégis tartással átitatott előadásmód amúgy sem egyszerű „elegyét” ráadásul Szamosi Zsófia számára tovább bonyolítja annak tudata is, hogy Gyenes Judith férjével való kapcsolata, s Maléter történelemben betöltött szerepének elbeszélése közben mégiscsak „történelemórát” is kell tartania. Ám az elbeszéltek színpadra adaptálása miatt egyáltalán nem lineáris, A-ból B-be eljutó történelemórát. S az idősíkok váltásának feladatához Szamosi Zsófia úgy képes felnőni, hogy saját fiatal korát meghazudtolva épp annyi évesnek tűnik a színpadon, ahány éves az éppen felidézett – történelmi vagy magánéleti – korszak idején Maléter Pálné volt. Tehát nem az a dolga, hogy az ’50-es években a húszas éveiben járó, a világra sok szempontból még rácsodálkozó, szinte még gyereklányból az előadás végére egyenes vonalúan nyolcvanöt évessé váljék, hanem az, hogy hol hatvan évesnek, hol csitrinek, hol pedig, elnézést a kifejezésért, de „aggastyánnak” látsszék.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A kronológia hiánya miatt így a monodráma elején azt a már meglett, sokat megélt asszonyt látjuk magunk előtt, aki a férje 1989-es újratemetését megelőző kihantolásának folyamatáról mesél. Arról, hogy Maléter Pál és Gimes Miklós koporsóját 1958-ban egy közös gödörbe helyezték, s a kihantolásukkor az segített kideríteni, melyikük van felül, hogy Pali százkilencvenhét centi magas volt. Na meg az a nejlonzokni a lábán, amely nem bomlott el/le a több mint harminc év alatt. Az életében sokadikként megélt drámai történés okozta ráncok azonban azonnal eltűnnek az özvegyet alakító Szamosi Zsófia arcáról, amikor egy gyors idősíkváltással a megismerkedésük körülményeiről, szerelmük „hajnaláról” kezd beszélni. Arról, hogy tulajdonképpen rokonként – hiszen Maléter az unokanagybátyja volt –, s akkor még elkötelezett emberként, férjként és háromgyermekes apaként kezdett el udvarolni neki ez a nála tizenöt évvel idősebb, már akkor ezredesi rangban szolgáló férfiember. Ezt az annak ellenére rendkívül boldog időszakot, hogy „osztályidegen” mivolta miatt nem vették fel az Agrártudományi Egyetemre, s a Nőket a közéletbe! jelszó örve alatt kénytelen volt a balassagyarmati magtermelő vállalatnál dolgozni, egy csivitelő, önfeledt fiatal nő tolmácsolásában kapjuk meg: Szamosi Zsófia képes arra, hogy még a saját koránál is jóval fiatalabbnak, hamvasabbnak tűnjék. Ám hiába a fiatalság, ha a történelem menete és sodrása a tényleges életkort is befolyásolja. Az idős hölgy beszámolója, majd a csivitelő fiatal lány képe után ugyanis 1956. október 23-ától kezdve, azaz attól a bizonyos keddi naptól, az eseményeket továbbra sem elsősorban kronológiailag, hanem az érzelmektől vezérelten elbeszélve Szamosi Zsófia azt érzékelteti velünk: már nem az számít, hogy ténylegesen hány éves valaki, hanem életkorát az épp átéltek befolyásolják. Ha van minek örülni, akkor ismét egy fiatal és szerelmes nőt látunk magunk előtt, ha pedig épp nem tudja, hogy mi történik a férjével, akkor egy féltéssel teli, a félelembe beleöregedett asszony arca tárul elénk.

Ám az, hogy nőt, asszonyt látunk magunk előtt, nemcsak a férje iránti érzelmek szempontjából fontos, hanem amiatt is, hogy hogyan látja a forradalmi eseményeket. Mert a Gyenes Judith bőrébe bújó színésznő egyáltalán nem a racionalitás talaján állva szemléli a gyorsan pörgő napokat – a kezdeti eufóriát okozó eseményeket, a Nagy Imre-kormány megalakulását, majd a november 4-ei fordulatot –, hanem egy érzékeny nő szemével. Aki csodálatosnak tudja látni az utcára vonuló tömeget, s ekkor, ennek átélése miatt „hamvas fiatalsága” is kétségtelen, s egy sokat látott és tapasztalt asszony ijedtségével látja meg, veszi észre a borzasztó jeleket: azt, hogy gyerekek rejtenek kézigránátokat a kocsik kerekei közé, vagy azt, hogy hogyan tud vérfürdővé válni egy békésnek induló tüntetés.

pali6

Az előadás egyik legtragikusabb, és a bonyolultsága miatt a színész számára talán legnagyobb kihívást okozó része az, amikor a szovjetek november 3-án tárgyalni hívják Tökölre Malétert. Innentől kezdve, Szamosi Zsófiát nézve, ha lehet, még nagyobb amplitúdókkal terhelt érzelmi hullámvasúton ülünk, hiszen a feleség jó ideig nem tud semmit a férje sorsáról. Miközben egy rádióadásban az is elhangzik, hogy „Maléter Pált kivégezték”. De akkor még nem. Még börtön vár rá, ahová az asszonynak ruhát – civil ruhát – kell bevinnie, ami a későbbiekben, a tényleges kivégzés hírének átvétele után is még tíz évig reményre ad okot: hátha nem megölték, hanem a Szovjetunióba vitték az urát, abban a civil ruhában, amelyet ő adott be a börtönbe… A remény közvetítésekor ismét eltűnnek az addigra már megsokasodott, a börtönben a beszélők során átélt megaláztatások és a férj féltése miatt felgyűlt ráncok Szamosi Zsófia arcáról. S ez a remény, paradox módon a „nincsen mibe hinnem” reménye az, ami ezt a sokat megélt asszonyt valószínűleg mind a mai napig életben tartja. Ma már tudja, hogy 1958-ban a férjét tényleg kivégezték, nem vitték külföldre, az ő szerelme mégis mind a mai napig töretlen Maléter iránt, amit még a halála ténye sem befolyásol. Hisz a férje az azóta ki nem mosott, egykor a börtönben viselt zokniján, s az utolsó beszélőjükön, épp a házassági évfordulójukon, 1958. február 8-án közösen elfogyasztott narancs kővé keményedett héján keresztül máig itt van vele. S ilyen helyzetben – ahogyan a záró jelenetben tükröződik Szamosi Zsófia arcán – lényegtelen, hogy ténylegesen hány éves az ember. Az el nem múló szerelem úgyis örökké fiatalon tartja.

Pali – Maléter Pálné életmonológja szó szerint, PanoDráma társulat, XI. DESZKA Fesztivál, Debrecen, Horváth Árpád Stúdiószínház, 2017. március 28.

Rendezte: Lengyel Anna; Dramaturg: Garai Judit, Hárs Anna, Merényi Anna; Maléter Pálné Gyenes Judith szerepében: Szamosi Zsófia

A fotókat Szarka Zoltán készítette.

Gyürky Katalin

szerző: Gyürky Katalin
honlap e-mail
Gyürky Katalin 1976-ban született, irodalomtörténész, műfordító. A Debreceni Egyetem magyar-történelem-orosz szakán végzett, Dosztojevszkij művészetéből szerzett doktori fokozatot. Kutatási területe a klasszikus és kortárs orosz próza, illetve más, szláv nyelvterületeken megjelent regényekkel is foglalkozik. Írásai és novellafordításai az Élet és Irodalom, az Új Könyvpiac, a Kalligram, a Jelenkor és az Irodalmi Szemle hasábjain jelennek meg.

Hozzászólás elküldése

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archív bejegyzések