Alföld folyóirat - Véget nem érő játék
83931
post-template-default,single,single-post,postid-83931,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

Véget nem érő játék

Miklya Zsolt: Végtelen sál

Miklya Zsolt neve bizonnyal sokaknak ismerősen cseng, hiszen a szerző gyerekkönyvei mellett Cérnatánc című kötetével a felnőtt közönséget is megszólítja. Legfrissebb gyerekvers-gyűjteménye Schall Eszterrel együttműködve jelent meg 2015-ben a Móra Kiadónál Végtelen sál címmel. Miklya lassan két évtizede publikál, az Író Cimborák gyerekirodalmi műhely oszlopos tagja, a Parakletos Könyvesház egyházi kiadó szerkesztője, ahol alapvetően bibliai témájú könyveket, játékokat jelentetnek meg. Nem véletlen, hogy Miklya gyerekköltészetét a keresztyén gyerekversek megújítójának tartják, Lapis József szavaival élve „keresztyén gyermekkultúrát korszerűsítő munkássága” igen jelentős. Ahogyan Miklyának, úgy Schall Eszternek sem volt ismeretlen terep a kortárs gyerekirodalom, noha először dolgoztak együtt. A sokoldalú grafikus már több gyerekeknek szóló kiadványt is illusztrált, legutóbb Szabó T. Anna A fűszermadár című kötetét.

vegtelensal

 

A Végtelen sál két ciklusból épül fel (Te ki vagy? és Ha bóbitával ébredek), amelyek tematikus alapon is elkülönülnek, hiszen az első ciklus közelebb áll a mindennapok tapasztalatához, míg a másodikban erőteljesebben van jelen a fantázia, az álom és a mese. A szövegekben mindvégig tetten érhető játék, könnyed báj és hangzósság elemi élménye össze tudja fogni a verseket, és megteremti a kötet kohézióját. Ugyanez a játékosság dominál Schall Eszter munkáiban, rendkívül izgalmas képi világot hozva ezzel létre, amelynek részleteibe éppen úgy belemerül az olvasó, ahogyan a versek egy-egy hasonlata vagy összecsengése magával ragadja. A Te ki vagy? címével is az én körülhatárolhatóságára kérdez rá, az egyént igyekszik körbejárni, világát Csanád, Sára, apa, anya, nagyapa, nagyi (Merénylet; Keréknyomok; Fordulatszintek; Karimaálom; Csálémese) lakják, otthonosságát pedig a játék, az iskola és a családi együttlétek teremtik meg. És pontosan a szereplők és a környezet, a hozzájuk való viszony segítenek meghatározni a benne helyét kereső, majd megtaláló gyermeki ént is. Fontos megjegyezni, hogy Miklya kötete ebből a szempontból egy viszonylag problémátlan, a szükségszerű nehézségeknél nem megterhelőbb, olykor idillinek ható világba történő belépést rögzít, amelynek során a gyerek megszólaló egy integráns, harmonikus személyiség kialakítására képes, mindvégig a szülők és a család biztonságot adó jelenlétével (Anyu két keréken; Bóbitaszárnyak). Így a Végtelen sál nem a tabutémákat körüljáró kötetek (például Milyen madár; Anyát megoperálták; A muter meg a dzsinnek) tendenciáját erősíti, világa jóval idillikusabb.

A Találós című versben a cikluscím kérdése ismétlődik meg, és paradox módon a válasz maga a kérdés. Egyúttal arra az – alapvetően gyermeki – sajátosságra is rámutat, hogy a világ megismerésének egyik alapvető módja a kérdezés, ami ezzel együtt szükségszerűen az önmagunkra való rákérdezés is, tehát az önmegismerés eszköze. Egy-egy szöveg erejéig felbukkan a felnőtt perspektívájú versbeszélő (Keréknyomok; Télidőben…), ám a versek nagy részében átadja helyét az E/1-es gyerek megszólalónak. Ebből a szemszögből pedig egyfajta történetiség is felfedezhető a versek egymásutánjában, ahol a gondtalan játék mellett hamar megjelenik az iskola világa (Táska, iskola; Másolat; Gipsz, új), kiegészítve ezzel a mindennapok tapasztalatát. Az otthon kaotikusnak ható közegét (Merénylet; Csálémese) kissé talán ellenpontozzák is az iskolához kapcsolódó rendszer képzetei. A Költözködő című vers több szempontból is érthető átmenetként, hiszen a költözésen túl ez a szöveg vezeti át az olvasót – a gyerekbeszélővel együtt – az iskolás korszakba. Már a cím tipográfiája (a két sorba tördelt Költöz- / ködő) jelzi az ütemhangsúlyos verselést, azt a magával ragadó ritmust és lüktetést, amit a kétütemű négyes biztosít. Ehhez társul a felsorolás, halmozás alakzata („macik, nyuszik / és delfinek, / gólyák, libák, / madársziget, / kockák, kocsik, / vonatsinek, / kerekek és / ringlispilek”), mindezek pedig remekül érzékeltetik a költözés megállíthatatlan sodrását is. A véget nem érő hömpölygést még hangsúlyosabbá teszi az enjambement alkalmazása és a sorokhoz hasonlóan a képen látható tárgyak kusza áradása.

12395273_1114927475218144_1744349631_n

Alapvetően meghatározó a kötet egészében a ritmus, a rím, a szójáték és úgy általában a hangzósság, amelynek pedig szinte teljes skáláját felvonultatja a szerző, izgalmassá és változatossá téve ezzel a szövegeket. Gyakran találkozunk például belső rímekkel: „Lapra írok, / nem kalapra” (Karimaálom); „péntekig mindennap, / amíg a táska / meg nem öregszik” (Táska, iskola); „Som király népe az erdő dísze” (Somhatalom). Szóhasználatukban a versek a gyereknyelvet idézik, így gyakoriak az ikerszók (firgek-forgok, dimbek-dombok), kicsinyítő képzők, ezzel pedig dajkanyelvi elemek is bekerülnek a szövegekbe („picinke zöld gomb”, Gombolós mese). A Fordulatszintek játékos címadása finom humort csempész cím és vers viszonyába, és a történet főszereplőjét, az öreg Fordot még inkább kiemeli. Ennél jóval direktebbnek, a kötet szövegeinek többségéhez képest pedig kifejezetten harsánynak hat a Három égető kérdés csattanós befejezésével. Hasonló a helyzet a Brokkoliének vágyódó, egy „fehér kebelű” karfiolnak érzelmeit bájosan megvalló brokkolirózsájával, aki egy tehetetlen hősszerelmes jellegzetességeit mutatja fel, miközben az illusztráción az aposztrophé címzettjét, piros ajkú kedvesét láthatjuk. A szövegekben és a grafikákon minduntalan jelenlévő megszemélyesítések is leginkább a gyermeki világlátáshoz köthetők, amely a körülötte lévő tárgyakat természetszerűen ruházza fel személyiséggel, társít hozzájuk érzéseket.

A Há/vé című vers különösen izgalmas nyelvi és ritmikai szempontból. A h és v betűkkel kezdődő szavak felsorolása kétütemű négyesben történik, majd ezen szavak összefűzésének variációi felező nyolcasban öltenek testet. A vadludak repülésében is felidéződik a v alak („A ház fölött vadlúdcsapat / húz észak felé, úgy halad, / mint folyóra írt ferde vé, / mit sodor a víz másfelé.”), ezt jeleníti meg Schall Eszter rafinált munkája, amely a (vízbeni) tükröződés segítségével többszörösen egymásba játssza az alakzatot, a szöveg játékosságához és egymásra rakódó jelentésrétegeihez kapcsolódva ezzel. A virtuóz szövegalkotás a nem szokványos tipográfiának köszönhetően válik még izgalmasabbá, ami többféle olvasást is lehetővé tesz: a fentről lefelé haladó, függőleges tekintetvezetés mellett a „felsoroló” versszakokat vízszintesen is összeolvashatjuk, amelyek így még pergőbb lendületet adnak a szövegnek. A vízszintes olvasásban – a grafikához hasonlóan – egy tengely mentén tükrözhetők a strófák és „A víz, a vad, / a vár, a vér, / a volt, a van, / ha véget ér.” fordul át, és variálódik „A volt, a van, / ha véget ér, / viszi tovább / a víz, a vér.” sorokban. Ha azonban függőlegesen haladunk, akkor ezek a versszakok keretbe foglalják a szöveget. Az ütemhangsúlyos verselés ismét elemi erejű ritmust kölcsönöz a versnek, amelynek skandálása gyermeki lelkesedéssel tölti el a felnőtt olvasót is, egyúttal pedig képes érzékeltetni az élet lüktetését, ahogy a folyamatos körforgásban minden összeér: „Mire a napfény hóhoz ér, / benned már rég buzog a vér, / elolvad, csordogál a hó, / magába issza a folyó.” Nagyon hasonló szemléletet és ritmust mutat a Patakiskola című vers is, amely önmagában is egy felnövekedés-történet, melynek során a kis patakból bölcs folyó válik.

A szövegek leglátványosabban Romhányi József (Egy műveletlen kis pók balladája; A kabóca és a hangya) és Weöres Sándor hatását mutatják, leginkább a Bóbitaszárnyak vers címében, valamint a Fénnyel, sárral című darab paratextusában jelezve. A korábban emlegetett ritmikusság, nyelvi humor, csattanós zárlat és rímek is érzékeltették, hogy Miklya kötete leginkább a gyereklíra Weöres és Romhányi nevével fémjelezhető vonulatához tartozik. Ez a hagyomány mindvégig tetten érhető a szövegekben, ám különösen dominál a második ciklusban, amelynek nyitóversei, a Manófi és a Mesefa látványosan léptetik be az olvasót a mese világába. Klasszikus mesei elemeket mutat fel ez a két szöveg, különösen a Mesefa, amely a gondolat erejével teremt világot („Gondoltam egy fát. / A fára ágat. / Az ág­ra levelet s virágot, hármat.”). Utolsó sora („Egy fáról álmodik.”) nem csupán a következő verset előlegezi meg, hanem a ciklus meghatározó metaforáját vetíti előre: az álmot, álmodást. A Bóbitaszárnyak A tündér című Weöres-szöveg parafrázisának is tekinthető, ahol az eredetihez hasonló varázslatos világba csöppenünk, valahol álom és ébrenlét határán („Ha bóbitával ébredek, az jót jelent. / […] / Ha bóbitával alszom el, az jót jelent.”). Az álom légiességét és könnyedségét érzékeltetendő a repülés válik központi motívummá (szitakötőkkel szállni, angyalokkal repkedni, szárnyat kapni), s ezzel teljes összhangban lengik körül a szöveget szitakötők, angyalok és meseszép pitypangok.

10660897_1114927478551477_648057488_n

A szem becsukása jelenti az álomvilágba való belépést, ahogyan a kötet címadó versének keretes szerkezete is jelzi: „Csukd be a szemed.” Csukott szemmel egyből átröppenhetünk egy olyan világba, amely elszakad a hétköznapiság szabályaitól („Csak csukd be, és nyisd ki belül. / Ne csodálkozz, ha alul van felül.”), és a fantáziát, a játékot érvényesíti, ahol mindent összeköt a szeretet és a harmónia végtelen sálja – a Há/vé című versből ismert körforgás képzetét erősítve. Rögtön ezt követi az Álom nyitott szemmel című szöveg, amely már paradoxonnak ható címében egyesíti azokat a kulcsfogalmakat, amelyek köré szerveződnek a versek. Az eddigiekben megismert álom- és mesealapú világ itt terjed ki az egész univerzumra – az előző szöveg végtelenjéhez hasonlóan („átszáll a sál veled a színeken / – a matematikában ez a végtelen –,” Végtelen sál). A szemhez kapcsolódóan a látás, a fény érzékeny és pontos hasonlatokban jut kiemelt szerephez: „Azóta látom, hogy minden, ami volt, / úgy csillan benned, mint kút mélyén a Hold”. A hagyománynak megfelelően a fény és a látás itt is a megismerés metaforájává válik: „s amikor nyitott szemmel alszol el, / épp akkor ébredsz, elvégre érdekel, / honnan jöttél, hová tart a világ, / így ismered meg ezüst zegét-zugát.”

A kötetszerkezetet dicséri, hogy az egymást követő szövegek között szoros kapcsolat van, és ennek köszönhetően nagyon szépen vezetik át, bontják ki az egyes motívumokat. (A második ciklus, a Ha bóbitával ébredek szövegei közelebb állnak a szívemhez, összességében sikeresebbnek érzem légies játékosságukat.) A tudatos koncepció ezen kívül a nyitó- és záró vers alkotta keretben is megmutatkozik, az Életvonalban visszatér a Karimaálom kalapos, láblógázó játéka, amelyet a korábbi versekben is megmutatkozó ismétlés és variálás szinte a végletekig hajt. Végül pedig ott maradunk „egy falakból nyitott tenyéren”, az életvonal kezdőpontján, ahonnan ki-ki kedvére mehet tovább – nyitott szemmel álmodva, angyalszárnyon vagy mélyen a kalapban. Belépni a kötetbe azonban bizonnyal úgy érdemes, ahogy a borító – jó tanácsként is felfogható jelenete – javasolja, vagyis csukott szemmel, könnyedén szállva.

Miklya Zsolt: Végtelen sál, illusztrálta: Schall Eszter, Móra Könyvkiadó, Budapest, 2015.

(Megjelent az Alföld 2016/9. számában.)

Gesztelyi Hermina

szerző: Gesztelyi Hermina
honlap e-mail
Gesztelyi Hermina 1990-ben született Debrecenben. A Debreceni Egyetem Irodalomtudományok Doktori Iskolájának hallgatója, a Hatvani István Szakkollégium, a DETEP és a JAK tagja, a Szkholion művészeti és szakfolyóirat főszerkesztője.

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archív bejegyzések