Alföld folyóirat - Természetes varázsmesék
83697
post-template-default,single,single-post,postid-83697,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

Természetes varázsmesék

Finy Petra: A darvak tánca

A 2015-ös könyveket szemléző, elemző toplisták A darvak táncát a legjobb gyerekkönyvek és legszebb könyvtárgyak között tartják számon. A két kategória kétségkívül szorosan összefügg, hiszen a jó gyerekkönyv ismérve a szöveg igényessége mellett a szerethető, szép kinézet, ami ennél a kötetnél már az első kézbevételkor szembetűnő, ugyanis Szegedi Katalin kollázsfestményei művészeti albummá alakítják a könyvet. Így lesz ennek a kötetnek elsődleges esztétikai minősége a szépség, amely a rendkívül kreatív, gyönyörködtető vizuális világ mellett Finy Petra meséiben tematikusan is megjelenik, mivel a történetek varázsmesei bonyodalmát legtöbbször a széppé válás adja. Szegedi Katalin emblematikus, saját stílust követő képi elbeszélései ugyanakkor a szövegtől függetlenül is működőképesek, így tévedés lenne illusztrációnak nevezni őket, amely kifejezés előfeltételezi a megvilágítandó szöveg felsőbbrendűségét. A képek mindazonáltal a kollázstechnika tapinthatóságélményét felhasználva szinte háromdimenziósnak tűnnek, így a ter­mészetdarabkákkal (termésekkel, falevelekkel, madártollakkal, szirmokkal) kiegészített álomszerű festmények a térbeliség érzetével elmossák a határt mese és valóság között, ennélfogva a szövegek sajátos mondai világa a képeken is megmutatkozik. Az alkotások önállóságát a kötet kiadója is felismerte, mivel ezekből a képekből állított össze egy 2016-os falinaptárat, így nemcsak az albumszerű könyvben, hanem otthonunk falán is gyönyörködhetünk Szegedi Katalin alkotásaiban.

20151122-_DSC8626

A szépség tehát a kötetben megjelenő valós és természetfeletti világ közötti lebegésben is fellelhető. A Magyar tájegységek meséi alcím is jól mutatja, hogy ezeket a történeteket Magyarország állat- és növényvilága ihlette, tehát a kötetnek mind a harminckét meséje a természetről szól, amelynek az emberre tett hatása elsősorban a szépséggel kapcsolatos képzettársításban ragadható meg. Ez a szépség azonban nem a természet látványának leírásaiból, hanem a természetben rejlő mesék feltárásából fakad, ami véleményem szerint akkor kap még izgalmasabb jelentést, ha az olvasás helyszíne megegyezik a mese helyszínével. Ez az egybeesés ugyanis felkínálja a mesei és a valós világ közötti átjárást. Például A marhahadsereg című történet a Hortobágyon legelő szürkemarha-gulya látványával a történet résztvevőjévé varázsolja az olvasót. Ugyanakkor a kötet afféle meseútikönyvként, vademecumként is használható (habár a könyv nagy mérete nem túl praktikus), mivel a szerző egy-egy földrajzi helyhez kötődő növénynek vagy állatnak kívánja visszaadni azt a ma már ismeretlen jelentését, amely kisegítheti az utazót pár unaloműző varázsmesével.

A kötet ugyanakkor folytatásnak tekinthető abban az értelemben, hogy az ugyanehhez a szerzőpároshoz köthető 2013-as A fűszerkatona mintáját követte, amely a világ hét földrészének flórájáról és faunájáról szóló meséket foglalja magában. A két mesekönyv nemcsak témájában, hanem kinézetében, elbeszélési technikájában, szerkezetében is hasonlít egymásra. Megfigyelhető egy olyan közös hatásmechanizmus is, amely a természeti jelenségek eredetének magyarázatával mondává alakítja a történeteket. Így kap indoklást például a citrom savanyúsága, a sivatagi róka nagy füle, a vulkán kitörése vagy az, hogy miért eszik eukaliptuszt a koala. A szerző a mese eredetmonda, helyi monda jelentésének használatával az emlékezetközösségi funkciót betölteni képes lokális teret is bemutatja, ahol a varázsmese tradicionális szerkezetét alkalmazva antropomorfizált állatok, növények, természeti jelenségek vagy éppen a természet erőivel felruházott emberek lesznek a hősök. Azzal tehát, hogy egy kitalált tér helyett valós megnevezett helyeken (Tisza, Alföld, Kis-Balaton) játszódnak a mesék, egy olyan izgalmas meseértelmezés ala­kulhat ki, amely fejleszti az olvasók műfaji kompetenciáját, előhívja a mese sok­színű hagyományát, és beilleszti a kortárs gyerekirodalomba a mese kevésbé alkalmazott monda jelentését.

20151122-_DSC8637

A kötet első története, A levendulagyermekek a Dunántúli-középhegységhez kötődik, és a Tihanyi-félsziget híres levenduláiról szól. A mese arra a kérdésre ad választ, hogy miért pompázik annyi levendula a félszigeten, vagyis az eredetmondai hagyomány már az első mesében felfedezhető. Mindemellett kiolvasható a történetből egy árnyalt tanmesei tradíció is, mivel a válasz magában foglal egy olyan többértelmű tanulságot is, amely a mese olvasási kódjának sokféleségére utal. A történetben ugyanis a lila lidérc a boldogság virágának keresése miatt nem foglalkozik gyerekeivel. Újabb és újabb felfedező utakra indul, amíg egyszer csak arra jön haza, hogy az utána magasba tett kezekkel sóvárgó gyerekei levendulává, az ő boldogságának virágává változtak. A lila lidérc ezután már nem mozdult el a virágok mellől. Szentül hitt abban, hogy ha elég kitartóan locsolja, gondozza őket, még visszakaphatja gyerekeit. A történet befejező mondata – „Azóta pompázik a Tihanyi-félszigeten annyi levendula.” (4.) – azonban arra utal, hogy már nem változnak vissza, helyette a félszigetet díszítik. A történet tanulsága a levendulához fűződő hiedelem miatt korántsem lesz egyértelmű, hiszen ha a lila lidérc szülőként viselkedett volna, nem lennének levendulák a félszigeten. Vagyis nem a klasszikus értelemben vett tanmesével van dolgunk, mivel a történet műfaji sokfélesége miatt egy implicit, szürreális didaxis olvasható ki. A meséhez kollázstechnikával készült kép a kertben várakozó gyerekarcú levendulákat ábrázolja. A kép részeként olyan természetes és szépre pusztult anyagok szolgálnak, mint a szárított levendula, moha, szitakötő, újságpapír, régi kerítésléc. Ezek a konzervált és korhadt életdarabkák adják a kép természetközeliségét, ami kitűnően illeszkedik a történethez. A levendulagyermekekhez hasonló eredetmondaként olvashatóak Az árva lány haja (18.), A marhahadsereg (28.), A bűvös kabátkák (29.), A fába szorult törpe (42.), A kék nyakú asszony (48.) és A kárókatonák (54.) című mesék is.

Az Északi-középhegység egyik meséje, A csillagszalamandra (22.) című történet elbeszélője a varázsmese funkciós rendjéhez igazodva meséli el, hogy a pettyes szalamandra tündöklő foltjai miként varázsolták csillagfényű selyemmé a gyönyörű szolgálólány rongyos ruháit. A történetben egy Hamupipőkéhez hasonló szüzsé bontakozik ki, mivel itt is varázserejű ajándékozó révén lesz a koszos, foszlott ruhában járó fiatal lány a királyfi felesége. Ehhez hasonló történet a kötet címadó meséje, A darvak tánca (30.) is, amely az Alföldön (Hortobágyon) nagy számban élő darumadár természetfelettinek, mesebelinek, ugyanakkor nagyon is emberinek tűnő táncolási rituáléjáról szól. A főszereplő egy szakadt ruhában járó, gyenge lány, aki a királyi udvarba szeretne elszegődni táncosnőnek. Viszont amikor rájön, hogy ehhez nincs semmilyen szép ruhája, szomorú lesz. Ekkor jelenik meg egy daru, aki csodaszép ezüstfehér tollruhát adományoz a lánynak, meghálálva azt, hogy anyja mindig jól bánt a darvak népével. A ruhának és a darutánc elsajátításának köszönhetően pedig a királyfi azonnal beleszeret a lányba, és feleségül veszi. A mesei bonyodalmat meghatározó motívum a varázsmesék szép szegény lány toposzából került az elbeszélésbe, és vált olyan műfajkonstituáló elemmé a kötetben, amely több történet alapszituációját is meghatározta. A darvak táncához készült festményt láthatjuk a borítón is, amelyen a lány és a daru szinkrontánca nagyon jól visszaadja az egész könyvet meghatározó emberi és növényi-állati világ keveredését, érintkezését.

_DSC5510

 

A zöld fiú (9.) című mesében szintén felfedezhető a varázsmesei hagyomány, de már nem ez lesz a domináns. A történet a Csimota Kiadó Tolerancia sorozatában megjelent Böszörményi Gyula-mesével (Emberke színe) és Finy Petrának egy másik meséjével (A Fehér Hercegnő és az Arany Sárkány) vonható párhuzamba, amely a hovatartozásról, az emberiség bőrszínén is megmutatkozó sokszínűségéről, a másságban rejlő értékekről és ezek elfogadásáról szól. Mindez megjelenik A zöld fiúban is, ugyanis ez a történet egy olyan fiúról szól, akivel zöld bőre miatt egyedül csak a békák barátkoztak, ami miatt egyre inkább elkezdett hasonlítani hozzájuk. (Itt is az emberi és állati világ egymásba vetüléséről van szó.) Ennek pedig nagy előnyét élvezte akkor, amikor óriás békalábának köszönhetően sikerült megmentenie a haramiáktól a sárga bőrű Kankalin királykisasszonyt, aki nagyon örült annak, hogy végre valakinek másmilyen a bőre. Ez a gondolat pedig megegyezik az Emberke színében olvasható Ég Atyácska és Hold Anyó embert alakító-formáló-festő tevékenysége közben meghatározó elvvel: „Legfőbb ellenségünk az unalom!” (11.). A zöld fiú hasonlósága A Fehér Hercegnő és az Arany Sárkánnyal tematikus: a főhős különös bőrszíne mindkét mesében az állati világgal való azonosulással jár. Az utóbbi történetben viszont teljes átváltozás történik, mivel a főhős az emberi világban csak sötétséget és gyűlöletet talált. A kínai Bái hercegkisasszony rizsfehér bőre miatt válik ugyanis taszítóvá az emberek számára, mivel a fehér szín csak addig a szépség jele, amíg azt mesterségesen idézik elő. A kitaszítottság és a viszálykodás miatt a hercegkisasszony csalódik az emberiségben, ezért elviteti magát egyetlen barátjával, az Arany Sárkánnyal a Sárkány Mesterhez, hogy segítségével átváltozhasson a levegőt és lelkeket felügyelő Fehér Sárkánnyá.

Láthatjuk, hogy mindhárom történet olyan különleges kiváltságként, csodás elemként kezeli az eltérő bőrszínt, amely az átváltozó hőssel való azonosulás lehetőségét kínálja fel. A környezet és a bőrszín eggyé olvadását pedig az illusztráció, A zöld fiúhoz készült két kép viszi színre. Az egyik a zöld fiú zöld dombon álló, füves kis házikóját és kertjét mintázza, faként ábrázolt villákkal, amelyek metonimikusan ábrázolják a piciny zöld házban nehezen leképezhető zöld villákat is. A másik képen a zöld fiút és Kankalint láthatjuk, amint egymást elfogadva néznek egymás szemébe, és körülöttük elkezd kialakulni a zöld és a sárga szín egyensúlya. A zöld fiú karja falevélből, Kankalin ruhájának ujja és gallérja pedig madártollból van, ami szintén a mesében lévő ember és természet egymásba olvadását hangsúlyozza.

Mindent összevetve elmondható, hogy a valóság természetfelettivé tételével, a természet és az emberek világának harmonikus egymásba építésével olyan világ teremtődik A darvak tánca lapjain, amely a történeteket jó értelemben emeli hétköznapivá, teszi az olvasó számára „valóságszerű mesévé” és „meseszerű valósággá”. Valószínűleg A darvak tánca lesz a kedvenc könyve mindazoknak, akik varázsmesei stílusban szeretnék olvasni a természetet, és akik nem félnek attól a ténytől, hogy a mese mindenhol ott van, körülvesz, átölel bennünket.

Finy Petra: A darvak tánca. Magyar tájegységek meséi; illusztrálta Szegedi Katalin, Cerkabella, Budapest, 2015.

(Megjelent az Alföld 2016/9. számában)

Herczeg-Szép Szilvia

szerző: Herczeg-Szép Szilvia
honlap e-mail
Herczeg-Szép Szilvia 1989-ben született Debrecenben. A Debreceni Egyetem Irodalomtudományok Doktori Iskolájának hallgatója, az Alföld folyóirat szerkesztőségi asszisztense. Kritikái, tanulmányai, tudósításai az Alföldben, a KULTer.hu-n, A Vörös Postakocsin, a KuK.hu-n és a Szkholionban jelentek meg.

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archív bejegyzések